HISSZÜK ÉS VALLJUK (8.)
Az
igaz hit
„A
hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való
meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a
régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a
nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:1-3.
A
Biblia azt tanítja, hogy nem minden ember üdvözül, hanem csak az, aki
Krisztusban hisz. Ezt a hitet a Szentlélek ébreszti a szívünkben, ő vezet el
arra, hogy képesekké legyünk megérteni, amit Isten mond és elfogadni, amit ő
nekünk ígér. Ahogy már láttuk sorozatunk korábbi részében, Isten Igéjéből
ismerjük meg a mi nyomorúságunkat, hogy bűnösök vagyunk, de azt is, hogy
kicsoda a mi Közbenjárónk, Jézus Krisztus, aki által üdvösségünk és örök
életünk lehet. A Szentírás kijelentései alapján értjük meg, hogy Jézus Krisztus
megfizetett bűneinkért. Hinni tehát annyit jelent, mint Krisztusban átadni
magunkat Istennek és az ő útján járni. Hogy mi az igaz hit, annak rövid és
tömör megfogalmazását így adja elénk a Káté: „Az igaz hit ismeret,
amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az ő igéjében nekünk
kijelentett. Ám egyúttal szívbéli bizalom is, amelyet a Szentlélek ébreszt
bennem az evangélium által, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is
bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz, ingyen kegyelméből,
egyedül Krisztus érdeméért.” (H.K. 21. k-f.).
Káténk szerint az igaz hitet három összetevő jellemzi: ismeret, igaznak tartás
és bizalom.
Először is leszögezi és világossá teszi
Hitvallásunk, hogy az igaz hit nem csupán valami sejtelmes érzelmi dolog, és
nem is valami fajta "vak hit" hanem „Az igaz hit ismeret.” A
hit nem ellentéte a tudásnak, ahogy ezt az evangéliumban is olvassuk Péter
bizonyságtételében: „És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek
Szentje” (Jn 6:69), majd egy másik helyen maga Jézus jelenti ki: „megismertétek
az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” (Jn 8:32).
De az ismeret, a tudás, önmagában kevés. Az igaz hit második fontos eleme, hogy
mindazt, amit megismertem „igaznak tartom”. Az igaz hithez kell
az én személyes beleegyezésem, igaznak tartásom, megbizonyosodásom,
elköteleződésem és állásfoglalásom. A reformátorok, Kálvin és Luther sokat
küzdöttek a középkori un. „történeti hit” vagy más néven „halott hit” ellen,
amely puszta elhívése, semleges tudomásulvétele, elméleti elismerése annak,
hogy van Isten. A Biblia szerint ilyen hitük még az ördögöknek is van: „Te
hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed, Az ördögök is hiszik és rettegnek.” (Jak
2:19). Azzal, hogy elhiszem, amit az egyház tanít, még nem leszek hívő emberré.
Az igaznak tartás nem szolgai engedelmességet jelent, hanem a gyermek szabad
döntését jelenti.
Az igaz hit harmadik ismertető jegye
pedig a „szívbéli bizalom”. A hitben nemcsak az ember
elméje, hanem az egész valója engedelmeskedik Istennek, érzelmei, indulatai és
akarata is Isten uralma alá kerül. Ez a hit bizalmi oldala, az Istenre való
ráhagyatkozás, ami az ószövetségi kegyesekre, a Zsidó levélben felsorolt "hit
hőseire" is oly jellemző volt. A hit teljeségéhez mind a három
jellemvonásra egyaránt szükség van.
Mai témánk bibliai alapigéje a Zsidókhoz írott levélből van előttünk. A
Zsidókhoz írott levél nem könnyű olvasmány, ahogy a címfelirata is mutatja,
elsősorban olyan embereknek szól, akik szidók lévén jól ismerték az
Ószövetséget. Ezért van benne nagyon sok idézet és hivatkozás az Ószövetségre,
ami számunkra talán sokszor megnehezíti a szöveg olvasását. Ráadásul valójában
nem is egy klasszikus értelemben vett „levél” van előttünk, hanem sokkal inkább
egy hosszú igehirdetés, vagy még inkább egy teológiai disszertáció. A 11.
fejezet egy definícióval kezdődik, majd ennek a meghatározásnak az
illusztrálására mond el példákat a szerző.
1.
A
hit bibliai meghatározása
A meghatározás így szól: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és
a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11:1). Ez egy
nehezen lefordítható és értelmezhető mondat, Károli így fordítja: „A hit
pedig a reménylett dolgok valósága.” A reméltek valósága, a nem
láthatókról, az érzékszerveinkkel fel nem foghatókról való meggyőződés.
A hitnek ezt a meghatározását az idők során sajnos sokszor félreértelmezték.
Sokan ma is úgy gondolják, ez azt jelenti, hogy a hit hozza létre, a hit
teremti meg mindazt, amit remélünk, amit nem látunk. Ez tulajdonképpen nem más,
mint a ma oly népszerű önmegvalósítás útja. Hányszor halljuk, s talán anélkül,
hogy végiggondolnánk mit is mondunk: "ha valamit nagyon hiszel, akkor
az sikerülni fog, az meglesz!" Van ennek a fajta "hitnek"
egy ezoterikus változata, amelynek lényegét így foglalhatjuk össze: "a
te hited teremti meg a valóságot". Vannak, akik a kimondott szó
erejét, mások a pozitív gondolkodás erejét vagy az imagináció hatalmát
hangsúlyozzák. Miközben el kell ismernünk, hogy lélektanilag igaz az, hogy a
"hit csodákra képes", hogy pl. aki hisz a betegségből való
gyógyulásában, annak sokkal nagyon az esélye arra, hogy valóban meg is
gyógyuljon, mégis azt kell, hogy mondjuk, az ilyen hit nem azonos a bibliai
értelemben vett igaz hittel. A Biblia szerint ugyanis a remélt dolgok és a nem
látott dolgok tőlünk függetlenül léteznek, és ezeket nem mi teremtjük meg a
hitünk által. Csak az ezotéria állítja, hogy az ember hite hozza létre a remélt
vagy láthatatlan dolgokat, a bibliai igaz hit egészen más.
Az igaz hit nem a mi emberi szubjektív valóságunknak a kivetítése, hanem az
objektív valóság (a remélt és láthatatlan) megragadása.
Melyek azok a „remélt dolgok” és a „nem látható dolgok”, amikre itt az
Ige utal? A Zsidó levél írója az előző fejezetben arról beszélt, hogy a
keresztyéneknek ragaszkodniuk kell ahhoz a Jézushoz, aki az egyszeri és
tökéletes áldozatával a mi főpapunkká lett, megváltott bennünket és így mi is
szabadon járulhatunk Isten színe elé. Az ószövetségi áldozati rendszert
összehasonlítja Jézus áldozatával. A jeruzsálemi templomban szolgáló főpap,
miután magáért is bemutatta az áldozatot, egy évben egyszer bemehetett a
szentek szentjébe az Isten színe elé. Jézus, miután meghalt a kereszten,
egyszer és mindenkorra a valódi, azaz mennyei szentek szentjébe ment be, hogy
ott közbenjárjon értünk. A látható ószövetségi áldozati kultusz, csak előképe
volt annak a valóságnak, ami a feltámadott és mennybe ment Jézusban teljesedett
be, de ez a valóság a számunkra most még láthatatlan. S az, hogy a mi
megdicsőült Urunk, aki most „az Atya jobbján ül” visszajön és
uralma mindenki számára nyilvánvalóvá lesz, most még csak remélt dolog.
A hit tehát egy tőlünk független és számunkra még láthatatlan isteni valóságról
való meggyőződés, és az abból fakadó élet. Annak komolyan vétele, amit Isten
megígért, elvégzett, és ami még nem teljesedett be, az is igaz és valós. Az Ige
szavai: „remélt dolgokban való bizalom” és a „nem látható
dolgok létéről való meggyőződés” a hit időbeli és térbeli
vonatkozásaira mutatnak. A hit mindig előretekint és feltekint, túllát a
jelenen és túllát a láthatókon. Nem az ember hite alkotja, hozza létre az
isteni valóságot, mint ahogy azt egyesek állítják, éppen ellenkezőleg, a Biblia
szerint az isteni valóság hívja életre a hitet az emberben, mert a hit Isten
ajándéka.
A Zsidó levél szerzője, bár egy konkrét definícióval állt elő, arra nézve, hogy
mi a hit, de a továbbiakban ezt nem elemzi, és nem magyarázza
tovább, hanem inkább illusztrálja.
2.
A
hit bibliai példái
Példák segítségével igyekszik a Zsidó levél szerzője bemutatni a számunkra,
hogy mit is jelent a hit és mi mindent tettek "hit által" mindazok az
ószövetségi személyek, akiket itt felsorol.
Mi tehát a hit?- kérdezi újra. Múltba merengés, terméketlen elmélkedés,
érzelmek és sejtelmek bizonytalan világa? Nem, sőt sokkal inkább bátor
cselekvés, előretekintés: „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten
szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által ajánlott
fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ezáltal nyert bizonyságot arról,
hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite
által még holta után is beszél. Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson
halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt az Isten. Elragadtatása előtt
azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül pedig
senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie
kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid
11:3-6). Sőt azt is mondhatnánk, hogy a hit akár egészen a bolondság határáig
elmenő cselekvés, ahogy ezt Noé esetében is látjuk: „Hit által kapott
kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent
félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által
ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett.” (Zsid
11:7-8). A szárazföld közepén bárkát építeni, miközben a szomszédjai
kinevetik és gúnyolják, emberileg értetlennek és butaságnak tűnt, egészen
addig, míg az Isten által megígért és Noé számra kijelentett dolgok valósággá
nem lettek. De hasonló módon említhetjük Ábrahámot is: „Hit által
engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre,
amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy.” (Zsid
11:8). Ábrahám maga mögött hagyta otthonát, rokonságát, a kényelmes életmódot,
a biztos megélhetést, a kultúrát és a civilizációt és nomád vándorrá lett.
Miért? Mert hisz annak, aki elhívta őt, és aki azt ígérte, nagy néppé teszi és
országot ad utódainak. Majd az Ábrahámnak adott ígéretre hivatkozik, és abban
bízik Izsák, Jákob és József is, mert hiszik, hogy Isten szava generációkon
átívelve be fog teljesedni. A hitünk nem más, mint válasz Isten
ígéreteire, és Isten valóságára, amely még saját életünk emberi korlátain is
túlmutat.
Hit által kockáztatják az életüket Mózes szülei, hogy elrejtsék a fáraó haragja
elől gyermeküket, s aztán:”Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt,
hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább választotta az Isten népével
együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb
gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a
megjutalmazásra tekintett.” (Zsid 11:24-26). S folytathatnánk ezt a
sort vég nélkül tovább, számtalan példát hozva az ószövetségből vagy az egyház
történetéből.
Miről beszélnek nekünk ezek a példák? Mi a hit? Bátorság, előretekintés,
kockáztatás, sőt emberileg nézve sokszor bolondság, mert a hívő által
"remélt" és "láthatatlan" dolog a külső szemlélő számára
értetlenek és felfoghatatlanok.
A hit egyrészt tehát a csodák kapuja, a győzelmek forrása: „Hit által
keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor ezt az
egyiptomiak is megpróbálták, elmerültek. Hit által omlottak le Jerikó kőfalai,
miután körüljárták azokat hét napon át.” (Zsid 11:29-30). De ne
felejtsük el, hogy sohasem az emberi hit vagy nagyot akarás tette mindezeket,
hanem maga Isten. S beszél további győzelmeiről is a hitnek: „Ezek hit
által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el,
oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek
meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit
futamították meg. Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat.”
(Zsid 11:33-35/a). A hit tehát egyrészről sikerek, győzelmek és csodák
sorozatát jelenti.
De még mielőtt azt gondolnánk, hogy a hívők mindig győznek és mindig sikeresek,
a Zsidó levél írója felmutatja számunkra a hit másik oldalát is: „Másokat
viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb
feltámadásban legyen részük. Mások megszégyenítések és megkorbácsolások
próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették,
szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak,
nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikre nem volt méltó a
világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban.”
(Zsid 11:35/b-39). A hit tehát nem mindig egyenlő a győzelemmel, a
szabadulással, a csodákkal. A hit másik oldala jelenti a kitartást a
megpróbáltatásokban, a megállást a kísértésekben, a hűséget Isten ígéreteihez,
még akkor is, ha a jelen körülményei ellentmondani látszanak azoknak.
A hit hőseit, példaképeit láttuk magunk előtt. De mi a jelentősége ennek a
felsorolásnak a mi számunkra? Az, hogy mi is erőt és bátorságot nyerjünk.
Hiszen az itt felsorolt emberek mind hozzánk hasonló, egyszerű emberek voltak.
Azáltal lettek hősökké és példaképekké, hogy előttünk járva hittek Istenben, de
semmiképpen nem előztek meg bennünket, vagy nem voltak különben nálunk. Nem
véletlen, hogy a hit hőseinek felsorolása után ott találjuk ezt a záró
mondatot: „És mindezeken, noha hit által elnyerték az Írás jó
bizonyságát, nem teljesült be az ígéret, mert Isten számunkra valami különbről
gondoskodott, és azt akarta, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.” (Zsid
11:39-40). A hit hősei egy sorba kerülnek velünk! Semmiben sem volt előnyük
hozzánk képest, mert csak velünk együtt részesülhetnek majd az ígéretek
beteljesedésében. Mi pedig Ábellel, Énókkal, Noéval, Ábrahámmal, Mózessel és a
többi hit hősével együtt és egyszerre részesülhetünk majd a megígért
jutalomban. Ebben a hitben erősítsen meg és tartson meg bennünket az Ur! Ámen.
__________________________________________________________________________________
Felhasznált irodalom:
"Hisszük és valljuk"
Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református
Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)
Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté
Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)
